A párizsi Stuart Mária utca a legrégebbiek közé tartozik, de a mostani neve viszonylag új, csak a 19. sz.-ban kapta. A történet úgy szól, hogy Stuart Mária francia királyné korában arra sétált, és rákérdezett az utca nevére. A kísérői zavarukban nem tudták, hogy hirtelen mit mondjanak. Tudniillik az utcát –szabad fordításban- „Farokhúzó”-nak hívták, és nem véletlenül, mert az örömlányok egyik utcája volt. A szomszédos utcák szinten hasonló funkciót töltöttek be, amit a nevek is mutattak: Seggvakaró utca, Kurvák nyomában utca, Seggtörő utca. Ez utóbbinak a neve érdekesen alakult. Eredetileg Cipótörőnek hívták (franciául rue Brisemiche), mert a közelben lévő szerzetesek rendszeresen cipókat osztogattak a szegényeknek, akik azokat ott helyben el is kezdték enni, azaz megtörték. Később viszont a ’cipó’ szónak kialakult az a másodlagos jelentése, hogy ’segg’. És mivel a lányok ezt az utcát is belakták, idővel az eredeti jelentés elfelejtődött.
Alighogy a francia írásbeliség elkezdődik, máris születik feljegyzés az utcalányokról: Nagy Károly rendeletet hoz, hogy akit kurválkodáson kapnak, az 300 korbácsütést kap, és a haját leborotválják. Ha valaki visszaeső, akkor kényszermunka vár rá. De a mesterség nem veszett ki, mert a 12. századból újabb írások tanúskodnak arról, hogy a prostituáltak tevékenysége a városfalakon kívül engedélyezett. A lányok itt deszkabódékat építtettek maguknak, amit az akkori francia nyelv „bordel”-nek nevezett. (Ma pedig, ha egy francia azt akarja mondani, hogy „Micsoda kupi!”, akkor a „bordel” szót használja :„Quel bordel!”) Kétszáz év múlva az örömlányok területe már bőven a városfalon belül található a fent említett utcanevekkel. A legilletlenebb, mint láttuk, Stuart Máriára változott, egy viszont megőrizte középkori nevét, ez a ma is létező Brisemiche utca.