Idegenvezetőt keres Magyarországon?
Idegenvezetőt keres Párizsban, Erdélyben, Portugáliában, Rómában vagy Szentpéterváron?

Bemutatkozás

Borsos Zsolt vagyok, idegenvezető.

Az idegenvezetést hobbiként kezdtem, majd 1997-ben szereztem róla képesítést és igazolványt. Kezdetben önszerveződésű csoportokat vezettem, 2000 után pedig főleg utazási irodák csoportjait.

Nyelvtudásom:

   – Francia (felsőfokú)

   – Román  (felsőfokú)

   – Orosz  (középfokú)

   – Portugál (alapfokú)

Amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért szeretünk valamit, nehezen találjuk rá a választ. Így vagyok én is az idegenvezetéssel.
Egyvalami biztos: szeretem ezt a munkát, hobbiként élem meg.

Az idegenvezetésben erősségeim a mindennapi élet (pl. életmód, szokások, történetek), az építészet, a történelem, a művészetek.  Szeretem felhívni a figyelmet az összefüggésekre, a párhuzamokra.

Gyakorlati ismereteimet (ami a vásárlást, szórakozást, pihenést, illemhelyeket illeti) is folyamatosan bővítem, mert úgy gondolom, sokszor ez határozza meg egyes utasok közérzetét.

Számtalan szakmára érvényes a mondás, hogy „A jó pap holtig tanul”.  Az idegenvezetés is ezek közé tartozik.  A látnivalókhoz kapcsolódó, öröknek hitt történelmi ismeretek mellett újak bukkannak fel, amelyek sokszor ellentmondanak a régieknek, illetve módosítják azokat.  Pl. a ’90-es években, Versailles-ban arra hívtam fel a figyelmet –egy kis ironikus töltettel – hogy a francia Napkirály annak idején a kastélyában egy vécét sem építtetett. Ma már tudjuk, hogy ez összefüggött a korabeli higiéniai-egészségügyi elképzelésekkel és szokásokkal, és történelmietlen, ha a 21. század ismereteinek birtokában akarunk ítélkezni az akkori arisztokrácia felett.

Nemcsak a múltra vonatkozó tudásunk változik, hanem ennél is jobban a társadalom: a gazdaság, a politika és ezekből kifolyólag a mindennapok, amivel lépést kell tartani. Tanulnivaló tehát mindig akad, és én szívesen tanulok. 

Az idegenvezetés mellett a másik fontos dolog az életemben a tanítás. E két tevékenység jól kiegészíti és segíti egymást, mindkettőt nagy élvezettel végzem.

Idegenvezetés Párizsban és Franciaországban, Erdélyben, Rómában, Szentpéterváron és Magyarországon

Úticélok

Idegenvezető nélkül felfedezni egy helyet olyan, mint egy fekete-fehér néma filmet nézni. Idegenvezetővel mindez olyan, mint egy színes film, zenével.

01.

Franciaország

Párizs, Bretagne, Burgundia, Bordeaux, Loire-völgy, Normandia, Provence és Dél-Franciaország Carcassonne-ig és Perpignan-ig, Strasbourg.

02.

Erdély és Románia

Székelyföld, Dél-Erdély, Máramaros, Partium, Bánság, Kolozsvár, Torda és környéke; Voroneţi-kolostor, Sinaia (Peleş–kastély)

03.

Portugália

Lisszabon, Porto, Braga, Viana do Castelo, Douro borvidék, Coimbra, Leiria, Fatima, Tomar, Batalha, Alcobaça, Nazaré, Obidos, Évora

04.

Olaszország

Róma

05.

Oroszország

Szentpétervár

06.

Magyarország

Hazai vezetett kirándulások
Budapest, Dunakanyar, Debrecen, Hortobágy, Eger, Miskolc, Veszprém, Balaton, Tokaji borvidék, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Pécs, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Így veheti fel velem a kapcsolatot: