„A szórakozásoknak, örömöknek köszönhetően az udvaroncok bizalmas viszonyba kerülnek velünk, ami, jobban megérinti és elbűvöli őket, mint azt elmondani lehetne…..Általában minden alattvalónk örömmel látja, hogy mi szeretjük azt, amit ők szeretnek, vagy amiben a legügyesebbek. Ezáltal mi irányítjuk elméjüket és szívüket, néha talán erősebben, mint jutalmakkal (…)”. (XIV. Lajos Emlékiratai, 1662)
Amikor a király a fenti sorokat leírta, Versailles még nem létezett, éppen hogy elkezdték a munkálatokat. Az idézet azt bizonyítja, hogy XIV. Lajos mennyire tudatosan alakította ki az udvari élet körforgását, hogy a nemesség krémjét magához láncolja. A fennmaradt számos kortársi visszaemlékezés bizonyítja, hogy a Napkirálynak ez sikerült. Aki nem került be az udvarba, úgy érezhette, nem is él. Fennmaradtak Vardes márki szavai, aki 19 év száműzetés után, (amelyet a birtokán töltött el), ezt mondta: „Felség, amikor abban a szerencsétlenségben van részünk, hogy távol vagyunk Felségedtől, nemcsak boldogtalanok vagyunk, hanem nevetségesek is.”
Még Versailles-ba költözés előtt, a Fontainebleau-i kastélyban, a király bevezeti a nagyestélyeket, és Versailles-ban ezek rendszeressé válnak: minden hétfőn, szerdán és csütörtökön felajánlja a SAJÁT lakosztályát, amely 6 teremből állt, a szórakozásnak. Ilyenkor a termek átalakulnak: kártyaasztalok, biliárd, édességek, hűsítő italok, zenészek kerülnek a termekbe. A nagyestélyek szigorúan este hattól tíz óráig tartottak. Azok vehettek részt rajta, akik a kastélyban éltek. Tehát a királyi család tagjain kívül azok az arisztokraták, akiknek valamilyen udvaronci szolgáltatást kellett nyújtaniuk. Ilyen szolgáltatás volt a szolgák különböző csoportjainak a felügyelete, az álarcosbálok, színházi és operaelőadások megszervezése, a konyha felügyelete stb. Ami a mai ember számára talán a legkülönösebb a királyi vécészék-szolgálat: ha a király társaságban volt, és a vécészékére akart ülni, akkor ezt egy nemesember nyomta a király alá.
Az udvarban élők számára a szórakozás része volt, hogy részt vehettek 14. Lajos magánéletében. Természetesen nem mindenki, mert ez fizikailag lehetetlen volt. A király reggeli felkelése egy kétfelvonásos ceremónia volt, az első felére csupán egy tucatnyi ember mehetett be a hálószobába, a 2. felére pedig legalább kétszer ennyien. Áhítattal figyelték, ahogy 14. Lajost mosdatják, öltöztetik, és ahogy elfogyasztja a reggelijét.
Ezután a király a kápolnába ment misére, a Tükörteremben pedig az udvaroncok izgatott hada várta, hogy a király elhaladjon előttük.
Az ebédet a királyi család úgy fogyasztotta el, hogy az udvaroncok egy része állva ezt nézhette.
A királynők szülésére nemcsak a kastélyban lakó nemesek, hanem még közrendűek is bemehettek, az utóbbiak csak akkor, amikor az orvos elkiáltotta magát, hogy „Jön a baba!”
A délutáni kocsikázásokon, lovagláson vagy vadászaton is a királynak mindig sok kísérője volt.
A rendkívüli estélyeket „Plaisir”-nek nevezték, ez gyönyört, élvezetet, örömöt is jelent. Ezeket képzeljük el úgy, mint ma a fesztiválokat: több napig tartottak, színházi, opera- és balettelőadásokban gyönyörködhettek a meghívottak, zenét hallgattak, álarcosbálon vettek részt. Lully, a király udvari zeneszerzője 26(!) operát írt ezekre az alkalmakra. A balett- és operaelőadásokon a király is gyakran fellépett, élvezettel produkálta magát alattvalói előtt. 14. Lajos jó táncos volt. Az egyik balettelőadás után ragadt rá a Napkirály név, mert arany Nap-álarc volt rajta. De ahogy e név megszületett, már rögtön hozzátapadt az a jelentés is, hogy a versailles- i udvarban olyan ragyogó, olyan fényes az élet, mint maga a Nap. Ami a költségeket illeti, azok valóban csillagászatiak voltak. Az előadások díszleteire-kellékeire-ruháira nem sajnálták a pénzt, a királyi udvar számára csakis a legjobb. legszebb anyagokat használhatták. Egy-egy előadás költségéből több falu is egy évig élhetett volna.
Az udvaroncok számára a csúcsot azonban a rendszeres nagyestélyek jelentették, mert itt nem volt olyan szigorú az etikett: bárki megszólíthatta a királyt, elmondhatta, hogy egy asztalról fogyasztották az italokat, egy asztalnál kártyáztak a királlyal. Az egyik kortárs, Saint Simon így ír erről: „A király, a királyné és az egész királyi ház, leereszkedik magasságából,hogy a társaság több tagjával játszanak, akiket még soha nem ért ilyen megtiszteltetés.”
Mindennek 14. Lajos számára megvolt az a haszna, hogy uralkodása alatt nem kellett félnie attól, hogy a főnemesek valamely csoportja a trónjára vagy életére tör. Mindenki azt leste, hogy a Nap fényéből rá is hulljon egy sugaracska, és nem vették észre, hogy gyakorlatilag a Napkirály aranykalitkába zárta őket.