Mottó: Minden korszak tisztának tartja magát.
Ha 14. Lajos feltámadna, bizonyára megrökönyödne, amikor szembesülne azzal, hogy az utókor a versailles-i udvar tisztálkodási és vécézési szokásait furcsának, gusztustalannak, piszkosnak tartja.
14. Lajos és teljes udvara abban a tudatban élte le életét, hogy ők abszolút megfeleltek a kor higiéniai elvárásainak.
Mielőtt az akkori szokásokról beszélünk, meg kell értenünk, hogy mit is jelentett a versailles-i kastély Európában a 17. század utolsó harmadában. Képzeljék el, hogy nem Dubai, hanem Magyarország építette meg a 800 m-es felhőkarcolót, és nem egyet épített, hanem egyből tíz darabot. Nos, Európa (értsd: az európai királyi udvarok és az európai arisztokrácia) számára kb. ezt jelentette Versailles. Azaz hihetetlen fényűzést, ami hihetetlenül sok pénzre utalt. Csodálták, beszéltek róla, utánozták és irigyelték.
WC
De: a versailles-i kastélyban nem épült egyetlenegy vécé sem! A fürdőszobát ne kérjük számon, mert az még ismeretlen fogalom volt az 1600-a évek 2. felében. Viszont már a középkori várakban volt pottyantós vécé. Versailles-ban viszont nem volt!
És most jöjjön a másik „de”. Vajon szóvá tette-e ezt akkor az európai úri közvélemény? Bizony nem. Európa áhítattal követte a versailles-i fényűzést, és nem hiányolta a vécéket. Viszont jött a felvilágosult 18. század, és a szalonokban kaján vigyorral néztek össze, ha Versailles-ról esett szó: a fényűzését, pompáját még mindig csodálták, és jólesett kimondani, hogy fényűzés ide vagy oda, ezek a franciák nem használtak vécét!
A valóságban 14 Lajosnak és a királynőnek is saját, mozgó „vécéje” volt. Egy trónushoz hasonló szék, amelynek az ülőkéje lyukas volt, az alsó fele meg zárt, és ebbe diszkréten el volt helyezve egy hatalmas bili. Ha a király vagy a királynő jelt adott, akkor az ezzel megbízott udvaronc/udvarhölgy a széket az uralkodó (vagy felesége) alá nyomta. Figyelem: az udvaronc/udvarhölgy nemes embert/asszonyt jelent, nem szolgát! Az a minimum 3000 arisztokrata, aki minden napját a versailles-i kastélyban töltötte, a királytól életjáradékot kapott, és ennek fejében sokuknak ilyen-olyan szerepe is volt az udvari protokoll rendjében. Egy ilyen feladat volt a vécészék-tologatás is. (A bilit természetesen már a szolgák ürítették ki.)
14. Lajos szerette a magánélete egy részét is a nyilvánosság előtt élni, így a fogadásokon, estélyeken, ha szükségét érezte, jelt adott, és mindenki előtt ráült a vécészékére. Ez valószínűleg elég különc szokásnak számított az akkori európai szemmel is, mert a Versailles-ba látogató külföldiek ezt leírták.
Hogyan vécézett az udvar többi tagja? A kastélyban mindenhol bilik voltak, folyósokon, ajtók mögött, ilyen-olyan zugokban, -és ki, ahol érte. De: a férfiemberek gyakran megtették, hogy a valamelyik sarokban vagy folyosón vizeltek. Feljegyezték, hogy egyszer az egyik arisztokrata mások előtt simán lepisilt egy gobelint. (Ez nyilván már akkor is rendkívüli eseménynek számított.) Az arisztokrata hölgyek használtak egy kisebbfajta bilit is, amelyet állva a szoknyájuk alá tettek, és miközben zajlott a társalgás, néha halk csordogálás hallatszott. (Ne feledjük: bugyi még nem létezett abban a korban.)
A kastély udvarában 3 nagy emésztőgödör volt ásva, oda ürítették ki a szolgák a biliket. Meleg napokon a szag sokszor bement a kastélyba. Az emésztőgödrökből a szennylé bekerült a talajvízbe, ezt onnan tudjuk, hogy a királyné néha panaszkodott, hogy a frissen mosott ruhák rossz szagúak.
Tisztálkodás
A sötétnek nevezett középkorban a városok tele voltak gőzfürdőkkel. Olyan sok gőzfürdő volt, hogy a fürdősök céheket is alkottak. Abban a korban tehát az emberek időközönként tetőtől talpig megmosakodtak. Ahogy az évtizedek teltek, a fürdők száma elkezdett apadni, és a fényes reneszánsz végére szinte eltűntek. Tehát a barokk korban, 14. Lajos korában már nincs igény a gőzfürdőkre. Bármilyen furcsának is találjuk ma, ennek az oka egy egészségügyi hiedelem volt, mégpedig az, hogy a meleg víz által kitágított pórusokon az ember betegségeket szerezhet be. Minél műveltebb, tanultabb volt valaki, annál inkább hitt ebben. Az úri osztályok tehát ebben a 80-120 éves korszakban csak nagyon-nagyon ritkán fürödtek. A „tudatlan” parasztok bezzeg nyaranta örömmel megmártóztak a természetes vizekben (tavakban, folyókban), nem tudván azt, hogy ez úgymond veszélyes lehet az egészségükre.
A versailles-i kastély lakói tehát nem, illetve nagyon ritkán fürödtek. Ha a versailles-i kastélykert szórakozásaiban, vadászaton, lovaglásban, a labdaházban megizzadtak, ruhát cseréltek. Pontosabban fehérneműt. Az egyik arisztokrata írja, hogy bizonyos napokon 5-ször-hatszor is inget cserél, mert nem bírja elviselni, ha izzadt. A tiszta ing előtt természetesen az izzadságot letörölték. A férfi és női ing abszolút alsóneműnek számított abban a korban, hossza a fenék alá ért, eltakarta a feneket és a szeméremtestet. A férfi és a női alsónemű is hófehér volt és nagyon sokba került. Értékesebb volt, mint egy festmény. Ezt onnan tudjuk, hogy a hagyatéki leltárakban az értékek közt felsorolják, hogy az elhunyt után hány tucat ing maradt, a festményekről viszont ritkán történik említés.
Az izzadság letörlése és a ruhacsere mellett létezett az ún. nedves tisztálkodás is. Ilyenkor egy alkoholba vagy ecetbe mártott szövetdarabbal törülték végig a szolgák a testet. Az egész test végigtörlése azonban többnyire a beteg állapotokra vonatkozott.
XIV. Lajos reggeli tisztálkodása a következőkből állott: egy inas egyik kezével egy kancsóból vizet töltött a király kezére, a másik kezében meg egy tál volt, amely felfogta a vizet. A kézmosás után alkoholos szövettel megtörölték a király arcát, majd utána tiszta vizessel még egyszer. C’est tout, azaz: Ez minden.
14. Lajos fürdőkádja
A királynak VOLT fürdőkádja. Ha néha fürödni akart, betoltak a hálószobájába egy kerekes fürdőkádat. Tudjuk, hogy ez egypárszor életében megtörtént.
Ezen kívül viszont volt egy rögzített kádja is. A királyi lakosztály az első emeleten volt, a nyolcszögletű márvány fürdőkád pedig a földszinten. Ezt az inkább medencének nevezhető tárgyat egyetlen hatalmas márványtömbből faragták ki. A Napkirály egy egész lakosztályt alakíttatott ki, drága anyagokkal, fényűző berendezéssel, és a lakosztály egyik szobájában helyezték el az ún. kádat. A király célja az volt, hogy elkápráztassa az épp aktuális királyi szeretőjét. A fürdőkádban együtt fürödtek, de ez a cselekvés abban a korban semmiképpen nem kapcsolódott a tisztálkodás fogalmához, hanem a szerelmi játékok része volt. Miután a szerető kegyveszett lett, a király a palotának ebbe a részébe az egyik családtagját költöztette annak a családjával.
Ma ez a fürdőkád Versailles-nak az Orangerie (Narancsház) nevű épületében található. Az áráért abban az időben egy párizsi palotát lehetett volna venni.
Kitekintés
Epilógusként hadd hivatkozzak más nemzetekre is. Angliában pl. még a 19. században is különcségnek számított, ha egy középosztálybeli (tehát NEM arisztokrata) férfi derékig megmosakodott hideg vízben.
A magyar Bethlen Miklós az Önéletírásában írja, hogy egész életében kétszer mosott hajat. Az ok: félt a meghűléstől. Meghűlés – tüdőgyulladás – halál: ez volt a logikai sorrend egy művelt arisztokrata számára.