• Ah, nem nehéz!
• Hú, elég nehéz!
• Hát, az a kiejtés…
• Nagyon tetszik a hangzása! Hogy nehéz-e? Csak annyira, mint minden nyelv.

Kb. ilyen vélemények érkeznek, ha feltesszük a címben lévő kérdést. Egyesek az első körben az írástól-kiejtéstől vannak megszeppenve. Pedig a francia szavak kiejtésére pontos szabályok vannak, és számuk 40-nél kevesebb. Ezeket az előrehaladás során fokozatosan tanulja meg a francia nyelvvel ismerkedő, nem ömlesztve kapja egyszerre az egészet. Pl. a j betűt mindig „zs”-nek ejtjük, az ou betűkapcsolatot pedig „u”-nak. Próbáljuk most kiejteni az alábbi francia szót: bijou. Természetesen [bizsu]-nak olvasandó. Történetesen ezt a szót a franciából vettük át.

A legfontosabb azonban az, amit egykori magyartanárnőm, Haltrich Sára próbált belénk sulykolni: az idegen nyelvvel minden nap foglalkozni kell, ha kevés időnk van, minimum egy fél órát, ha annál is kevesebb, akkor legalább 20 percet. Ha valaki pl. tud már angolul, átlagos nyelvérzékű, és van sok ideje (pl. a nyári szünet), akkor 3-4 hónap alatt is eljuthat a B2-es szintig, azaz a középfokú nyelvvizsgáig.

Nyelvtanárként ismerem a közismert európai nyelvek –pl. angol, spanyol stb.- nyelvtani nehézségeit. A francia mellett románul és oroszul beszélek, illetve portugálul tanulok. Úgy látom, hogy ezek a nyelvek kb. mind ugyanannyi óraszámú tanulást igényelnek egy magyar anyanyelvű számára, ha pl. egy középfokú nyelvvizsgát veszünk alapul. Az első idegen nyelv középszintű elsajátításához 500-800 óra szükséges.

Könnyűnek érzünk egy nyelvet, ha nyelvtani rendszere és szókincse közel áll a miénkhez.
Az európai nyelvek többsége (angol, francia, német, román, lengyel, orosz, olasz stb.) valamilyen fokú rokona egymásnak, tehát bizonyos hasonlóságok előfordulnak bennük. A  magyar nyelvtani rendszere, mint tudjuk, a finnugor és a török nyelvekével mutat azonosságokat. (Hivatalosan a finnugor nyelvcsaládba tartozunk.) Ebből következően tehát egy románnak, lengyelnek, angolnak stb. elviekben könnyebb megtanulnia franciául vagy németül, mint nekünk. De érdekes módon néha olyanok is félnek a francia nyelv állítólagos nehezebb voltától, akik pl. németül már jól tudnak. Szándékosan írok németet és nem angolt, mert a közvélekedés az angolt könnyebbnek tartja a németnél. (Ez csak bizonyos fokig igaz, de ennek a fejtegetése most nem tartozik ide.) És mielőtt megsajnáljuk magunk, hogy nekünk nyelvileg milyen sanyarú sorsunk van Európában, mert lám a többi eu-s nyelv szinte mind rokona egymásnak, gondoljunk arra a többezer külföldire, aki több-kevesebb ideig nálunk tartózkodott, és megtanult magyarul. Nos, bátran kijelenthetem, hogy –a franciánál maradva- nekünk sem nehezebb megtanulni franciául, mint egy franciának magyarul. Sőt: nyelvtani rendszerünk jellegénél fogva nekünk könnyebb, mint neki.

Egy idegen nyelv megtanulását segíti az, ha ismerünk már egy másik idegen nyelvet. Mivel egypár éve már az angol nyelv kötelező a hazai iskolákban, szinte mindenki csak második vagy harmadik nyelvként találkozik a franciával. Ez pedig helyzeti előny a francia javára. Az angol és a francia nyelv csak távolabbi rokonok, nem olyan közeliek, mint pl. a német és az angol, de mégis az angol és a francia szókincsben sok egyezést fogunk találni. Tehát aki tud már angolul, azt a francia nyelv tanulásakor segíteni fogják ezek a szókincsbeli egyezések, és ez fordítva is igaz. Ha valaki a német után kezdi a franciát, annak a nyelvtani nemek  -hímnem-nőnem- semlegesnem-  fogalma nem lesz idegen, sőt örülni fog, hogy a franciában csak 2 nyelvtani nem van, és nem 3, mint a németben. A névelőket (a német „der-die-das” megfelelőit) a francia nyelv nem ragozza. Míg a németben meg kell tanulni e névelők dativ és genitiv alakjait, a francia névelők (hímnemben le, nőnemben la) mindig változatlanok. Összegezve: ha valaki második nyelvként tanulja a franciát, az első nyelvre fordított időnek a fele-kétharmada alatt juthat el ugyanarra az eredményre, mint az első idegen nyelv esetében.

Mindaz, amit eddig elmondtam, általánosságban véve igaz. Viszont van még egy nagyon fontos tényező: ez pedig nem más, mint a nyelvet tanuló személyiség. Aki közel érez magához egy nyelvet, szereti a hangzását, az sokkal könnyebbnek fogja érezni a tanulását. Ha egy ilyen embert megkérdezünk, hogy nehéz-e az adott nyelv, azt fogja mondani, hogy könnyű.

Ide kívánkozik Lomb Katónak egy gondolata:

a művészeti ágakat nem számítva, minden emberi tevékenyég eredménye a motivációtól és a befektetett munkától függ.

Ez bizony mélységesen igaz! 

(Lomb Kató a 20. század egyik híres magyar nyelvtudója volt, 16 nyelven beszélt-írt-tolmácsolt-fordított.)